2012. május 1.

8A: Osztálytalálkozó

Tehátakkor.
Némi kihagyás után, ami alatt lehetetlen módon megváltozott és majdnem kezelhetetlenné vált a blogolda felülete, visszatérni igyekszem a 2005/2006os 8A: Osztálytalálkozó második részletével, ami ha sikerül elérnem, alant lesz látható/olvasható/miegyébhető. (Sikerült elérnem pár óra alatt)
Vagyis:

Über-Nosztalgiaest IV. - 8A: Osztálytalálkozó
2. rész
























































 

Persze ezúttal is feltűnik pár újabb arc, olyanok, mint Tibibá, a régi matektanárunk, aki a sztoriban már legalább száz éves kéne, hogy legyen; aztán Imrik, akit már a Kulacsból ismerhetünk; Csabi, aki gyakorta kamerázott hetedik-nyolcadikban, és mindenféle "osztályvideókat" készített, ezért itt is ezt teszi; Juni (rá is emlékezhetünk a Kulacsból) beleköt Tücsibe.
Később elkezd bonyolódni a történet, mikor Tibibá szívrohamot kap, és a karbantartók, "Bácsi" és "Büdibá" fiai (akik abszolút ugyanúgy néznek ki, mint elődeik) eltemetik, mialatt megjelenik Majer, az osztályfőnökünk (ebben az alternatív jövőben tolószékben) és Povi, mint Albert Einsteinre hajazó fizikatanár (szintén több helyen szerepelt már).

Folyt. Köv.
az Über-Nosztalgiaest IV. - 8A: Osztálytalálkozó, 3. részben, ahol tovább bonyolódik minden, és még kicsit wibbly-wobblyzunk is (persze azt se logikusan).

1 megjegyzés:

Golland Taylor írta...

A legszembetűnőbb változás egyébként az, hogy most egymás alatt vannak egy sorban a képek, mert még nem jöttem rá, hogy tudnám úgy pakolni őket, mint eddig. Mindegy, így hosszabbnak tűnik a bejegyzés.