2018. szeptember 30.

Hupsz. Közben lassan vége a szeptembernek, és ebben a hónapban még nem is tettem fel semmit a blogra(!)

No de ez hamarosan változni fog, azonban egyelőre ezzel az ígérettel kell beérni. Mindenesetre már javában dolgozom egy újabb képregény-karakter portréján, miközben továbbra is igyekszem koherens egésszé formálni a nőrabló szörnyes sztoriötletemet - és persze ott van az a temérdek további terv és vázlat, amik még mindig várnak a sorukra (izomYoda, stb).
De haladjunk csak szépen, sorjában (illetve fordított sorrendben, ha jól veszem észre).

Amíg pedig várunk, itt egy korai CorelDrawos zsöngém, még tavaly júliusból.
Aku:



(Azért nem került föl már akkor, mert úgy találtam, túlontúl egyszerű a kép, holott némileg paradox módon a karaktert eredetileg pont az egyszerű dizájnja (hajjaj) miatt választottam.
Akárhogyis, kitűnő ujjgyakorlatnak bizonyult, figyelembe véve, hogy csak ezután jött a Bizarro-portré meg a többiek.)

/2018.10.21. ~1805: hogy ne legyen olyan sápatag-fakó, kicsit javítottam a színeken./