2019. október 31.

Lassan, de biztosan.

Még valamikor a múltkori képregény elkészülte előtt említettem, mintegy mellékesen, hogy menetközben lett egy újabb ötletem némi digitális randalírra, de addig is le kéne tudni számos egyéb elmaradást.
Végül valóban belekezdtem ezeknek az elmaradásoknak a letudásába, persze csak szépen, egyesével - majd nem sokkal később átálltam egy számomra némileg újfajta munkarendre: több képen is dolgozom egyszerre (egyelőre csak kettőn, plusz mellette vázlatolok a továbbiakhoz), így ha az egyikre ráunok, pihenésképpen haladhatok a másikkal.
Persze, ez is lassítja a folyamatot, de így legalább nem vész el a lelkesedésem, még mielőtt belekezdenék az újabb holmikba.

Egy ideig még bíztam benne, hogy talán a hónap végére legalább az egyik kép meglesz, de még csak valahol félúton járok velük. Viszont a terv szerint majd a maga idejében mindenkit kárpótol a végeredmény.
Mondjuk november ~közepén?


-Dé'.