2010. december 9.

Informatikai Szakzsargon-kéziszótár. 0-F

Nostehát.
Nyáron volt szerencsém élőben találkozni az "És Én Mit Szóljak?!" nevű együttes frontemberével, Robival, akiről azt kell tudni, hogy saját bevallása szerint "tud inni". Na, még akkor kitaláltuk, hogy majd megrajzolom a stréber Robika esetét a rostos baracklével.

Ímhol:
Sokat tűnődtem azon, hova tegyem, de végül itt kötött ki.



Más: A blog kevés embert számláló olvasóközönsége vajon érdekelt-e egy "über-nosztalgiaest" bejegyzésben, olyan klasszikusoknak be történő mutatásával, mint Girhes Dög, vagy a Kitti's Adventures?

2010. november 22.

"olvassatok archív-feltöltéseket!"-buzdítás.

Alant két semmitmondó, önmagam szórakoztatására rajzolt promóciós képecs. A másodikat már a vadonatúj iskolai évben dobtam össze, abban bízván, hogy előbb-utóbb eszembe jut valami poén is, de nem. Na mindegy. Nesztek:




Utólag ugyan, de mégis: Néma tiszteletadás (I.M.K.Zs.)

2010. október 30.

Újabban nincs időm már rajzolni se, mert rajzolnom kell, vagy mi.


Ez az egyetlen publikálásra érdemes unalmamban rajzolt, újdonsült firkálmány, amit egy füzet végébe ejtettem meg. Még akkor készült, mikor nővérem (R) állandóan mágus/bűvész-videókat linkelt a blogjára (többek között ezt is), és mikor rá voltunk, úgymond, búzaképüidülve a Labirintusra (beleértve ezt is).

2010. október 8.

Egy klasszikus.

Régi füzeteim átnézése/átnyálazása során találtam rá erre a, mondjuk így, gyöngyszemre:
megmég: Ha úgy adódik, összehozom az Az Igazi Kun-t.

2010. szeptember 24.

Legyünk klisészerűek: Ami a történelemkönyvekből kimaradt.

Nem, ez nem a korábbi üres lap kitöltött formában. Az még csak a vázlatoknál tart, de majd jön az is. Pusztán hetek kérdése.

Jjujj, de elrontottam azzal, hogy leálltam szórakozni a fényerővel, kontraszttal, miegyébbel.
Na, mindegy. Így legalább látszik Dodi is.

2010. szeptember 3.

Jelenleg ezen ügyködök:

Nem, nem a gép nem tölti be a képet, ez valóban az, aminek látszik. Egy egyelőre üres lap.
Ez kihagyhatatlan volt.

Folyt. Köv. jövő héten. Várhatóan.

2010. augusztus 31.

altgr3 altgr3

2010. augusztus 24.

Melyik is a melegfront? Mikor a meleg levegő/légmozgás felnyomja a hideget, vagy mikor rámászik? Vagy abszolút másra gondolok? Várom a válaszokat.

Mint azt valószínűleg észrevettük, meleg van, vagy volt.
Úgyhogy arra gondoltam, elkészítem végre Globális Felmelegedés első kalandját, merthogy mikor közte és Faházi között dőlt volna el a szavazás, döntetlen lett a vége (imitt), Faházi meg azóta kifutott, vagy mi, Globális Felmelegedés (akinek, mint tudjuk, Dalí-bajsza van, kecskeszakálla, és olyan göndör mellszőre, mint Paul Stanley-nek, de mindezek ellenére csak egy hatalmas alaktalan, megfoghatatlan egzisztencia) pedig azóta se jelentkezett, de majd most. Van is már pár ócska/béna/gagyi/pocsék/ahogy tetszik ötletem, amiknek a fele már megvolt korábban is.

Mindegy. Erre lehet számítani.

2010. július 26.

"Renovált Archív"

RÁSÁV SÓICKA-Volt olvasható annak idején, talán több, mint 10 évvel ezelőtt, rajzaim legtöbbjén, mivelhogy akkoriban szórólapok hátuljára rajzoltunk, amiket sosem olvastunk el, úgyhogy máig nem tudom, mit kínáltak, de egy biztos: felül nagybetűkkel hírdették, hogy AKCIÓS VÁSÁR van valahol. Ilyen szórólap-hátra volt rajzolva többek közt az a kezdeti egysoros-szériám, aminek főszereplői vámpírok voltak, és összesen öt sort tartalmazott, amiben aztán évekkel később megláttam a lehetőséget, és az eredeti öt képsorból három jobban sikerültet kiválasztottam, és felújítottam.
Nemrégiben pedig ráleltem az eredeti szórólap-hátra vetett verzióra, majd úgy egy héttel később a felújított, szelektált változatra. Ezen események vezettek rá arra, hogy a manapság népszerű vámpírtrend meglovagolására tegyek egy próbát, és ismét újitsam fel azt a három képsort, amit már korábban is (az egyiknek a cselekményét viszont némileg módosítottam, immár másodszor).
Ennek eredménye látható alább. (a karakterisztikus jellemzőknél törekedtem arra, hogy a legelső, eredeti verzióhoz minél hűbb maradjak, tehát a vámpírjaimnak kerek, kopasz fejük van, és két hatalmas rozmáragyaruk, akárcsak 10-12 évvel ezelőtt.) Ugyan nem egészen olyan lett, mint terveztem, de hát nem számít. Legfeljebb majd egyszer megint felújítom.


HEJJ!

2010. július 14.

tútútútútútútútútú-tútútútútútútúú....

Újabb Kisses rajzok. Fent egy Paul Stanley, pompomlány-ruhában.ez meg egy rosszul térábrázolt rajzolmány arról, amint Paul Stanley az általunk tervezett PS-ágyban fekszik.

Ez meg a már-már törzshelyünké előlépett KFCben készült. Annyit kell tudni, hogy ott is adták a VBt, és a két meccs (hat és nyolc körül) közöttnem (2010. aug. 24. 2051: sic!, vagy hogy szokták) kapcsolták ki a tévét, egyebet, úgyhogy lement az aznapi esti mese: Bob, az építész. A főszereplő minden mondata poénként hatott, miután feltűnt, hogy Peter Griffin magyar hangján beszél. Nem sokkal később elhangzott a fenti mondat, és mindannyian szinte magunk előtt láttunk egy Family Guy-os visszaemlékezést.Ez is ugyanott, ugyanakkor készült. Eredetileg csak egy mezei nyolcvanas évek-eleji rövidhajú Paul Stanley lett volna (a Kiss legmelegebb korszakából), de aztán nővérem (R) Paul Stanley-arcú holdnak nézte, úgyhogy akkor az lett. Alatta némi anakronizmus, ugyanis a háttérben Ace Frehley van a régi öltözetében, és Peter Crisst karolja át, aki akkor pedig tag se volt már. Fölöttük Paul-puttó.
Ez pedig néhány Kisses firkálmány, egy oldalon. Paul Stanley fut. Peter Criss rágózik, és felteszi a nagy kérdést. Valamint ez ('19.12.28. - egy bárgyú Jonas Brothers minijáték intróját idéztem, de a link már rég nem él, így leszedtem. -Dé'.).

Ez pedig már később, itthon készült. Ace Frehley röhög a saját hülyeségein, és Peter Criss, illetve Tom Snyder is jól elvannak. Gene Simmons meg zsémbelődik (csak a lába lóg be). ("kámeo": Tom Snyder, SpaceBear)
egy kis történelem. Egy átlag Kiss-koncert napjainkban, rajta mindenki, aki számít-a balek, akinek csak az utolsó sorba jutott jegy; a balek, akinek hiába volt jegye az első sorba, rögtön hátrakerült; a rajongó, akit hátraküldtek, mert Ace Frehley-sminket viselt; a balek, aki elkésett a koncertről; aki nem is szereti a Kisst, de azért eljött, mert ki tudja, mikor láthatja őket máskor; az újgenerációs Kiss-fan; aki csajozni jött a koncertre (érdekes, hogy hasonlít egy szemüveg nélküli Faházira); az állat, aki már félpucér; plakátmutogató rajongók; mellmutogató csajok; apácaruhás Kiss-sminkesek; elől pedig az öreg rajongók; a barom, aki emberszörfözik, de hamarosan úgyis ledobják; a barom, akit a biztonságiőr vezet el; meg a többiek. ("kámeó": az Emos és a Rokker (nővérem régi, nagy sikert aratott képregényének főszereplői.)
egy kis történelem. Egy átlag Kiss-koncert a kezdetekben, rajta mindenki, aki számít-a tagok haverjai és csajai; a kocsma törzsvendége, aki sietősen távozik az első akkord után; a takarítónő; meg a pultos, aki nem látszik a képen. Hát igen: valahol el kell kezdeni.
és végül David Campbell, a Kiss Symphony karmestere, mert már megérdemelt egy saját oldalt a füzetben.

2010. június 25.

Az F-betűs szó.

Az utolsó Faházi-bejegyzés.

-az első egy valós eseményen alapuló szösszenet, ami úgy két éve eshetett meg, mikor egyszer Szabónál jártunk Faházzal, és ez megint csak a kettejük pornó iránti elkötelezett rajongását bizonyítja. (szereplők: Faház, Szabó)

-középen az a bizonyos, korábban említett "Faházi a szóbelik alatt"-képsor. (szereplők: Faházi, eltúlzott mellekkel rajzolt anonim tanárnő (mindenki döntse el, kit lát benne))

-végül nem egy kimaradt rész, hanem egy vadonatúj, befejező, utolsó egysoros, amit igyekeztem minél kevésbé szentimentálisra csinálni. Szerintem sikerült. (szereplők: Faház, Én. az első kockában Kun homloka, hátul Boti, Szabó, Gombos, a másodikban hátul Szabi és Sztojka, végül pedig már csak ex-iskolánk igazgatója és névadója.)



HEJJ!

2010. június 21.

Mi újság a Mateszopszki utcában?


Áhh, újabb Faházi-bejegyzés.

-a legfölső az előző három (nem az eddig kimaradt részek, hanem az azelöttiek) kiegészítése, egy újabb szóviccel. (szereplők: Faház, Szabó)
(Sikerült! Szabó végre nem lett melegviccek céltáblája.)
-középen egy érettségi képsor, Faházi a szóbelik előtt. Nem a legjobb a poén, dehát ez van. (szereplők: Boti, Faház)

-legalul Faházi a szóbelik után. Ez eredetileg egy MSNes beszélgetésen alapszik, amit még szóbelijeink előtt folytattunk, akkor a kérdés "Te mit húznál?" volt, amire Faházi olyan választ adott, ami valójában a "kit húznál?" kérdésre felel. (szereplők: Én, Faházi)



Volt egyébként egy Faházi a szóbelik alatt képsor is, de azt majd szerintem egy újabb kimaradt-egysorosok kupacban teszem fel, és akkor azzal asszem vége.

2010. június 18.

A Jövő zenéje.

Tehát.
Ami várható, már' a viszonylagos közeljövőben:


Megpróbálom összehozni az Az Igazi Kun-t, vagy ha azt nem is, valami más Kun-képregényt, hogy mégis illőmód búcsúztassam Bandit, aki kb. tizedik félévtől kezdve (első szereplése a Pingvin-Man második részében volt.) személyében számos képregényem "inspirálója" és főszereplője volt (értsd: ő volt a gúny tárgya.)

Ha minden jól alakul, tényleg elkészítem a Pingvin-Man felújított, valódibb szuperhős-képregényre emlékeztető, az eredetihez csak a legalapabb dolgokban hasonlító változatát.

Meg van még pár Faház-egysoros, ami jelenleg ugyan csak vázlat formában létezik, de majd papírravetem őket rendesen is, és akkor föltöltődésre kerülnek.


De ez, ugye, még a Jövő zenéje, amin én, úgymond, csak "session-zenészként" vagyok hallható. Ha érti bárki is, mire gondolok ezzel.



"Time - don't let it slip away, raise yo' drinkin' glass..."

Hejj!

2010. június 14.

Még egy Kiss Jenő.--Akarom mondani, még egy kis KISS.













Valójában nem volt ennyire látványos a sminkelhagyás.

2010. június 11.

Ugyan már két hét eltelt a Kiss-koncert óta, de azért felteszem az azóta felgyülemlett Kisses rajzolmányokat, kettő kivételével.

Nos. Még a koncert előtt elhatároztuk nővéremmel, hogy viszünk egy füzetet, amibe majd eseménybeszámolót vagy hasonlót írunk. Helyette azonban később egy KFCben kezdtük el papírravetni a koncert valós, illetve nemvalós történéseit.
A legbizarrabb résszel kezdtem, ami az volt, mikor Gene Simmons megnyalta szegény Tommy Thayer nyakát. Háromszor is! Rögtön a második szám, a Cold Gin alatt. ("kámeó"-szerepel: Joe Jonas)
Ez pedig egy "mi lett volna, ha..."-típusú sztori. Ugyanis később Elton John is ugyanott lép majd fel.
Ez már itthon készült.
Paul Stanley a koncert előtt a színfalak mögött (mondhatnám, hogy a backstage-ben, de inkább nem). ("kámeó"-szerepel: Rock Lee)
Később pedig youtube-on néztünk Cold Gin-koncertfelvételeket, hogy megtudjuk,mióta nyal nyakat Gene Simmons és arra jutottunk, hogy valószínűleg a '96os újraalakulás óta. Nemrégiben pedig lett egy 1997es koncert-DVDnk, és valóban, nyakat már akkor is nyaltak, csak nem a Cold Gin alatt.
A Shock Me végén Tommy Thayer szólója után Eric Singer valóban durrogtatott, mégpedig egy böszme vállrólindíthatós cuccal.
A koncert elején a Modern Day Delilah klipjének introjának lejátszásával indítottak, amiben óriási Kissesek mászkálnak. ("kámeo":Godzilla, a régi, klasszikus japán)
Mint kiderült Gene Simmons magyar neve Kiss Jenő, és azt is megtudtuk, hogy a zenekar tagjai magukat sminkelik. Bizony.
Ezt a héven rajzoltam. Látszik is rajta. Utalás a Tiger Lillies Gin című számára.
Újra KFCben rajzolva.
Gene Simmons jószokásához híven felrepült, ám ezúttal nem a God of Thunder, hanem az I Love It Loud előtt. ("kámeo": Mary Poppins)Ennek az lett volna a lényege, hogy a két denevérszárnyas fazon szembeszáll egymással, csak túl közeli lett, úgyhogy pont a lényeg, a szárny maradt le. ("kámeo": Batman)
Megint itthon.
Arra már nem emlékszem melyik szám előtt, de Paul Stanley egyszer mutogatott a közönségbe, hogy mikor melyik oldal visítson, sikítson, egyéb.
Ez volt az utolsó rajzom, mielőtt betelt volna a füzet.
De nem baj, mert nem sokkal később lett véve új.Utalva a 1977es Largo-beli koncertre, mikoris Peter Crissnek szülinapja volt.


Mikor nővérem kitalálta a Paul-ót, amiről később kiderült, hogy már más is kitalálta korábban, csak egy ugrás volt a víziPaul-ó. ("kámeo": Dr. Kiss Gergely/Mr. Ledo)Kiss-koncert évek múlva. Hogy miért pont a fenti két számot adtam Paul Stanley szájába? Ezért, illetve ezért(De ugye nem buzi).

God of Thunder. ("kámeo": Zeusz.)
Ez pedig eddig az utolsó, a Nyolc préda című botrányosan rossz, ám mégis ettől szórakoztató film utolsó jelenete, a medvét SpaceBear-rel helyettesítve. ("kámeo": Bob főerdész)


Hejj.

2010. május 17.

Faggio.



Eddig kimaradt Faházi-egysorosok.

-az első egy régi, még a cölibátusi képsorok idejéből előkerült csík (tizedik lett volna) újrarajzolt verziója. Eredetileg azért nem lett feltéve, mert egymaga volt, aztán el is tűnt a fiók mélyére, meg nem is érte el azt a szintet, amit a többi Faházi-képsor még épphogy. (szereplők: Faház, Szabó (az eredetiben azt hiszem Én voltam), meg a szoknyás.)

-a középső egy valós helyzetet örökít meg, még tavalyról. Szóról szóra így történt. Eddig azért nem került feltevésre, mert soha nem lett megrajzolva, azért is nem, mert volt egy másik hasonló kaliberű valós történet, ami aztán valahogy el lett felejtve, tehát nem lehetett akkora poén, meg mert nem éreztem illendőnek, hogy föltöltsem, ám most mégis felteszem, de, személyiségi jogokat védendő, meg mert meg amúgy is tudja mindenki, nem árulom el, ki az a nőnemű lény a harmadik kockában. (szereplők: Faház, Én, ********.)

-legalul pedig egy korábbi béna képsor előre ígért hosszabb verziója, mégpedig második hosszabb verzió, mert az elsőt elfelejtettem, de körülbelül ugyanolyan szintű volt, mint a mostani (azt hiszem rájöttem, valami olyasmi volt a poén, hogy "azt hittem egymást tömik" "Én is ezt mondtam."). (szereplők: Én, Boti (eredetileg Gombos volt, de a végső mondat olyan Botihoz illő volt, ezért le lett cserélve).)

Volt még egy negyedik kihagyott képsor is, de az is csak magában van, egyelőre vázlatként, úgyhogy majd talán, ha lesz mellé még kettő, felkerül, de nem biztos, mert megint Kun a poén tárgya, meg annyira nem is poén.

"Gyere, kislány, gyere / Vár a farkam hegye..." (eredeti Faház-Gollam kollaborációs rövid Beatrice-feldolgozásnóta első sorai)


Faházi megtalálni látszik álmai nőjét.
Ám ez nem vet véget a perverz szóvicceknek. Sőt!

-a felső sorban elindul a cselekményszál a csajjal, és jön az első szóvicc. (szereplők: Faház, Gombos (kapott egy szép szocialista kitüntetést az utolsó kockában), meg az a bizonyos csaj.)

-középen a második perverz szóvicc. Az előzőnél egy kicsivel talán rosszabb, de nem lényeg. (szereplők: Faház, Én.)

-végül egy újabb szóvicc. (szereplők: Kun (épp eleget poénkodtunk már vele Kun-képregényekben, erre még ez a képsor is rádob.), Faházi.)


Legközelebb (várhatóan még ma): Kimaradt Faházi-egysorosok.

2010. április 29.

"ÖRGNYEARH!"-sokan kérdezték, hogy hogyan kell kiejteni. Ez egy halálhörgés, tehát úgy, mint egy halálhörgést.























A legújabb (és valószínűsíthetően utolsó) Kun-képregény, Az Élő Zsidók Éjszakája.


Sajnos nem tudtam ennél jobban elkövetni a szkennelést, így néhol van pár szürke folt. Valamint a széleket sem tudtam egységesen levágni, úgyhogy valamelyik oldal szélesebb, mint a többi.

Kun itt egy Mengele Fanclub pólót visel, a hátán pedig egy lángszórós Jewbuster Backpack van.
És újra szerepelnek a haverjai: Schnitzer, Jocó és Ibrahim, az antiszemita cionista.

Az utolsó képkocka előtt hiányzik egy BANG, vagy hasonló hangeffekt, és nem sikerült túl jól ábrázolni sem, amit akartam, de ha alaposan szemügyre vesszük a képet, láthatjuk Kun fejét a lyukon át.