2016. február 28.

Lógunk, vagy mi a fene?

Szóval elég nagy volt a csend errefelé mostanság. De majd lassan érkeznek mindenféle dolgok, csak ebbe a hónapba már nem fértek bele, vagy mi.

Tehát álljon itt egy lista, mintegy magamnak memoriterként, hogy mi várható kvázi-hamarost:

-Volt évekkel ezelőtt egy olyan, hogy ha csak úgy unalmamban firkáltam, azt többnyire ugyanazon a lapon tettem, mert milyen jó lesz majd hónap végén megnézni, mi sül ki belőle.
Na, ilyesmivel szórakozok mostanság is, ezúttal a hónap minden napjára jutott egy arc (tulajdonképpen több is, mert egy ponton annyira belelendültem, hogy mindenhova jutott belőlük, de a mellékzöngék most nem számítanak). Ezeket majd beszkennelem és megosztom, nyilván mindenki örömére, szokás szerint.
-Meg tűnődtem azon, hogy talán kéne rajzolni valami Deadpoolt, de nem kenyerem a fanart, meg az első próbálkozás során rájöttem, hogy Kolosszust sokkal szívesebben rajzolnék. Előfordulhat, hogy majd felkerül az a "vázlat" (idézőjelben, mert csak jóindulatból hívom így) is. De az se kizárt, hogy végül mégis összehozok valami normálisat, amúgy mégiscsak alapon.
-Illetve (még nem kezdtem el, de már minden készen áll hozzá) van egy képregénytervem, ami olyasmi, mint a TUFA-képregényeim, csak ez most még távolról sem sci-fi.
(-és persze ott a Fabri-Cop is, azt se felejtsük el. Az a blog is frissült a múltkor, meg fog is még frissülni pár mutatványoldallal. Nemsokára.)

HujjHujj!