2016. május 28.

"IN GLORIOUS TECHNICOLOR."

Vagyishogy végül kiszíneztem a legutóbbi Kun-képregényt, azt a tavalyi migráncsosat. Úgyhogy most fel is teszem, mert a bevándorlók lassan megint a spájzban vannak, úgymond.
Persze évekkel ezelőtt még gátlástalanul megrajzoltam és feltöltöttem volna a másik -témába vágó, ám némileg sértő- ötletemet, de már megfontoltabb vagyok annál. (Röviden arról szólt volna, hogy Kun besegít a németeknek a bevándorlók elhelyezésének kérdésében.)

No mindegy.
Szóval itt van a kiszínezett verzió, aminek kuriózum-jellegét az adja, hogy Kun most látható először színesben! (korábban kétszer is felkerült, más-más változatban, pár pillanatra egy Kun-képsor, de az még rosszul volt színezve. Talán valami jubileumi apropóból egyszer azok is felkerülnek kijavítva.)
Élvezzük ki.

2016. május 11.

Ördögfiúka.

Időközben -gondolatelterelés gyanánt?- megnéztem a Daredevil-sorozat második évadát is.
Meglepő módon elkapott az ihlet, hogy készítsek pár rajzot a karakterek kapcsán, de olyan hirtelen, hogy elsőre csak néhány zsebkendő akadt a kezem ügyébe, így amolyan "szabdmegdeművész"-jelleget kapott a dolog. Illetve kapott volna, ha a téma is olyan.

Lássátok feleim:



Itt pedig egy adag további Punisher-vázlat/firka/tudomisén/ahogy tetszik:



Az se kizárt, hogy idővel tényleg megrajzolom azt a Kolosszust, vagy Deadpoolt is, de szerintem előtte egy rövidebb képregényt "fejezek be" (avagy kezdek el, mert egyelőre csak a panelek keretei vannak meg), meg persze jó lenne, ha haladnék a többi tervvel is.

Mindent a maga idejében.