2011. június 30.

Hoppáhoppá, mi történik itt? Egy új címke létrejöttét ünnepelhetjük legitt, legmost.

Ami pedig nem más, mint a Fabrik címke. Ugyanis ezzel együtt már két Fabrik bejegyzés van-lesz a blogon.

További szószaporítás helyett:
Korunk hőse, Fabriquaman
Hogy teljesen megértse mindenki a rajz poénját, némi magyarázat fűződik hozzá:
Fabrik, vagyis Vízi G**** (személyét elfedendő kicsillagoztam a keresztnevét) hobbihorgász, evégett aztán halakat metszeget linóból, amit tesz azért is, mert ahogy mondta, mindig szerette ezt a "Vízi-világot".

2011. június 3.

Más irányokban történő "tehetségcsillogtatás" - tizenegy. Variánsok (Variatidák)

Miképp egy partravetett ámbráscet, éppúgy -illetőleg aképp'- terült el ő is a helyszín relatíve közepén, kvázi középpontjában elhelyezkedő kisebb szegmens egyik sarkában, mintegy várva a csodát, vagy a sültgalambot, bízván abban, hogy az majd, mint derült égből villámcsapás, mint fény az éjszakában, vagy épp mint krikettütő a farzsebben, eljön.
Később aztán hirtelen, váratlanul, (sőt! vakmerőn, s hívatlanul)
- majdnem oly' hirtelen, s oly' váratlanul, mint derült égből villámcsapás, mint fény az éjszakában, vagy épp mint krikettütő a farzsebben, de mégse annyira - valami történt.
Valami, amire senki nem számított. Még egy alkalmasínt rendkívüli képességekkel rendelkező, s azokkal bíró, a valószínűségszámításban mesteri szinten jártas, s azt szakterületeként számontartó matematikus sem.

1.
Hősünk átfordult a hátára.

2.
Hősünk átfordult a hátára. Azonnal szörnyethalt.

3.
Hősünk átfordult a hátára. Azonnal szörnyethalt.
Azóta hallani szájhagyomány útján terjedő mondákat, legendákat és egyéb hasonló megnevezésű történeteket az ismeretlen, ám rendkívüli képességekkel megáldott néhai matematikusról, aki éjjelente kísért.

4.
Hősünk átfordult a hátára. Azonnal szörnyethalt.
Azóta hallani szájhagyomány útján terjedő mondákat, legendákat és egyéb hasonló megnevezésű történeteket az ismeretlen, ám rendkívüli képességekkel megáldott néhai matematikusról, aki éjjelente kísért.
Néha találkozókra, máskor koncertre, vagy moziba, néha pusztán a mosdóba, de mindig ott volt, ha kellett.