2019. szeptember 16.

én is?

Mint múltkoriban említettem, nemrég egy újabb történeten dolgoztam, hogy egy sci-fi képregény-pályázatra nevezzek vele.
Ugyan végül nem nyertem, azért még így is vannak vele terveim. Az már biztos, hogy trilógiává bővítem, a többit pedig meglátjuk.

Maga a történet abból az ötletből indult ki, hogy milyen hasznos is lehetne egy Geiger-Müller számlálóhoz hasonló szerkezet, ami sugárzás helyett az ösztrogén-szintet mérné, hogy annak segítségével elkerüljük a "veszélyzónákat", amikor konfliktus merül fel két nő/lány között.
De mivel akkoriban néztem meg az Escape from New Yorkot, illetve a Mad Max filmeket (plusz az Y, az utolsó férfi képregény is inspirált), ez az egyszerű ötlet végül egy manapság talán merésznek ható valamivé nőtte ki magát.

Lényegében egy hagyományos poszt-apokaliptikus történet anti-feminista áthallásokkal.
Fontos kiemelni, hogy elsősorban azokat az önjelölt feministákat állt szándékomban parodizálni, akik már-már habzó szájjal esnek át a ló túloldalára, miközben azt se tudják, mi az egésznek a lényege.

De most már inkább lássuk:



Mivel hat oldal volt a limit, és az első elment a felvezetéssel, a klasszikus képregények megoldásaival éltem, vagyis látványos kompozíciók helyett egy egyszerű 3x2es panelfelosztást alkalmaztam, amit csak az utolsó oldalon törtem meg, de annak is megvan az oka.
Az meg még a tuskihúzás során derült ki, hogy nem tudom kihúzni rendesen a szövegeket (vagy én voltam fáradt, vagy a tus), ezért végül külön lapon, tűfilccel írtam le az összes szöveget, és utólag, a gépen helyeztem el őket a megfelelő helyen. A minimális szürke színt pedig az utolsó pillanatban adtam hozzá, hogy kicsit hangulatosabb legyen az egész.
Plusz már csak a beküldés után, de easter eggként beillesztettem az eredeti KaFé magazin borítót is a Fridolin-sztorimból.

A cím pedig eredetileg Planet of Women lett volna, de egyrészt magyarul nem hangozna jól, másrészt az eredeti nyitójelenetet végül elvetettem (amiben a "főhős" egy lerobbant kocsiban ZZ Topot bömböltet, mielőtt megáll).
Később a majdani harmadik résznek szántam ezt a címet, aminek a szinopszisa egy kolléga, "Dr. Panzer" ötlete volt, mígnem egy másik ismerősöm, Saji kitalálta a tökéletes címeket:
Az első rész ugyebár A Gyengébbik NEM. Ezt követi majd Az Erősebb NEM, és végül A Végső NEM.

Szóval folyt.köv.