2. rész:
Még mindig 2003at írtunk (ált. isk. hatodik) én pedig folytattam a füzeteim közepének ki történő tépését és A Kulacs történetét.
Majd a bejegyzés végén pár megjegyzés, csak néhány apróság, tényleg.
Ebben a részben már Én is feltűnök (igaz, már az első rész végén is ott voltam, de ezúttal komolyabb szerephez jutok, lévén Én (Dovó) voltam a történet másik főszereplője.)
Rövid kámeó-szerephez jut egy régi ismerős, Kitti, illetve mellette Timi (azt hiszem, ez az egyetlen képregényes szerepe), és bemutatkozik Tibi bá', a matektanár (stílszerűen egy tábla Tibi csokinak ábrázolva), illetve Bakos, a biológiatanárnő.
Valamint először hangzik el a "fogó a falnál!"-felkiáltás, ami a későbbiekben visszatérő elem lesz. Akkoriban minden szünetben ez volt a program, hogy Golyóék lefutottak az udvarra és aki utoljára ért a falhoz, az rászabott. vagy mi. Nem tudom, mert sosem voltam ilyenkor kint, inkább a képregényrajzolásnak hódoltam szerintem.
Arra pedig nem emlékszem, hogy valaha is lerendeztünk volna hasonló nevetséges procedúrákat, mint amit én művelek itt a kulaccsal, szerintem ez fikció.
A törött ceruzás leszúrás viszont feltehetően saját élményből ered, mikoris a képregény előtt pár évvel (kb. tíz éve) hittan óráról visszatérve azzal szembesültem, hogy a haverjaim eltörték a ceruzáimat. Na most, akkoriban még ideges alkat voltam, így rátámadtam egyikükre (K. András) egy törött, ha jól emlékszem, zöld színű ceruzával. (de nem bántottam, mert vagyok és voltam annyira épeszű)
"Jaj, az emlék hogy szíven ver". Ugye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése