2012. január 29.

A mai nappal negyedik évét töltötte be a blog. Álljon itt egy bejegyzés, mintegy jelezvén, hogy erről is meg lett emlékezve.

"eltelt négy nagyszerű év"
Eredetileg egy olyan rajzolmány lett volna itt, ami már egy jó ideje, idestova háromnegyed éve, várakozott mindenféle képzeletbeli sarkokon túl, mintegy lesben állva, hogy valahol helyet kapjon magának. De végül találtam helyette mást, jobbat, még régebbről. Hármat is.

1.
Szabira talán még emlékezhetünk néhány gimnáziumi képregényemből. Például ott volt az utolsó Faházi-képsorban is, már kopaszon (hogy máshol is feltűnt-e, azt most így hirtelen nem tudom). A fenti rajz egy nyelvtanfüzet margójáról való, eredetileg alatta állt a "Szabi, az Ember." felirat is, amit egy belepofátlankodó logo miatt el kellett távolítanom.

2. Szilárdra is legfeljebb annyira emlékezhetünk, mint Szabira, habár ő egyszer majdnem feltűnt az első, nem mellesleg digitálisan színezett Kun-képsor kockáin, csak aztán annyira rosszul lett színezve, hogy sosem került fel. Illetve aktív szerepe volt a Kun - Az Átváltozás első részeinek létrejöttében, valamint szerepelt is az egyik kései részében (ő rúg bele a szenvedő Kunba "FROC" hangeffekt kíséretében).
A rajz pedig talán egy irodalomfüzetből való.


3. Végül Boti, aki számtalanszor megfordult már mellékszereplőként mind a Kun-, mind a Faházi-képregényekben, illetve ő volt Pingvin-Man utolsó áldozata is.
A rajz ugyan közel sem olyan jó, mint a másik kettő, de közéjük tartozik. Egy biológiafüzet első oldaláról származik.


Nincsenek megjegyzések: