2021. október 30.

INKTOBER.

 Akkor folytatom az Inktoberre készített képek megosztását. De lassan az Instagrammon is utolérem magam, úgyhogy a terv továbbra is az, hogy elsején felkerül ide is a maradék.

11. SOUR
Mivel a 'savanyú' szóra a citrom túl nyilvánvaló lett volna, volt némi küzdelem ezzel is, és bár viszonylag hamar eszembe jutott ez a rendkívül idétlen szójáték, végül az döntötte el a dolgot, hogy egész egyszerűen kedvem volt dinoszauruszt rajzolni. Az eredmény magáért beszél, ez lett az első bájos darab az Inktober-kupacban, és a magam részéről kifejezetten elégedett vagyok a gördülékeny vonalakkal, illetve azzal a bal lábbal:


12. STUCK
Na, ezt szándékos provokációnak tekintettem, de utóbb kiderült, hogy a várttal ellentétben mégsem gondoltak túl sokan a mémmé előlépett "mosógépbe szorult mostohanővér" tematikára:


13. ROOF
Ezen is tűnődtem egy darabig, leginkább azért, mert nem voltam benne biztos, ki tudom-e húzni rendesen a lehajtható tetejű autót, úgy, hogy még felismerhető is legyen. De végül is valahol ez lenne a dolog lényege, a gyakorlás, a kihívás, és na, nem lett ez olyan rossz azért:


14. TICK
Na igen, mivel ezen a ponton már kicsit el voltam csúszva, nem nagyon erőltettem meg magam, úgyhogy csak egy újabb hülye szóviccre futotta, és még a rajz is vázlat-jellegű maradt:


15. HELMET
Az előző egyszerűbb rajzért cserébe itt egy epikus darab. Az első gondolatom a vikingek jellegzetes sisakja volt, majd egy szkafander-sisak(?), majd a kettő kombinációjaként megterveztem először egy kozmikus vikinget, de úgy gondoltam, pucéron jobban mutatna, úgyhogy utólag mégisinkább Mélytengeri Viking lett:


16. COMPASS
Ebben sem voltam biztos, de mivel más csak nem jutott eszembe, maradtam az 'erkölcsi iránytű' ötleténél, ami ezesetben a vállon ülő angyalt és ördögöt helyettesíti, ám láthatólag nem túl meggyőzően:


17. COLLIDE
Itt csak valami pankrátor-összecsapásra gondoltam, mert a meteor-becsapódást már mások megoldották jobban:


18. MOON
"the cow jumped over the moon" - szól a régi angol gyerekdal egyik sora, úgyhogy némi töprengés után úgy döntöttem, ezt fogom illusztrálni valamiképp'. Csakhogy az eredeti elképzelést, a holdsarlón fennakadt tehenet már megrajzolták mások, ezért más irányba indultam el:


19. LOOP
Itt a szó 'karika' értelmezését használtam, és a mögöttes gondolat az volt, hogy a delfinekről azt mondják, majdnem olyan intelligensek, mint az ember - gondoltam, fordítsuk meg a dinamikát:


20. SPROUT
Na és itt csúsztam el végérvényesen, fogalmam sem volt, mit rajzoljak, miközben a következő pár napra már megvolt a tervem. Végül kínomban többé-kevésbé megtörtem a "semmi fanart" szabályomat az égig érő paszullyal. Lehetne jobb is, mondjuk ha szakállas lenne az óriás, de örültem, hogy végre túlléphetek ezen a hülye szón:



Legközelebb jön az utolsó kupac, 21től 31ig, és igazából hasonló mederben megyünk tovább.
Majd hamarost'.

2021. október 29.

INKTOBER.

Akkor az elkövetkező napokban megosztom itt is az Inktoberre készített rajzokat.
Egyelőre csak az első tízet, ahol szükséges, némi mellékes magyarázattal (ami egyébként az Instagramról azért hiányzik, mert telefonról nem volt türelmem bepötyögni az apró gombokon ezt a sok szöveget).

1. CRYSTAL
Még mindig úgy vélem, ez nem egy jó szó az első napra. Még szerencse, hogy úgy egy héttel előtte győztek meg, hogy csináljam, így előre tudtam tervezni.
A korai gondolataim a Crash Bandicoot játékok kristályai; hogy a Crystal egy sztereotipikus sztriptíztáncos-név; illetve némi agytorna után Al Bundy Jézus-jelmezben, vagyis Christ-Al; de végül mindet elvetettem, vagy mert túl egyszerű, vagy mert túl hülyeség lett volna (és "fanartokat" sem nagyon akartam ezúttal rajzolni), így inkább egy kristálygólem mellett döntöttem - majd mégisinkább kombináltam a korábbi stripper-ötlettel:


2. SUIT
Mivel nem akartam csak egy mezei öltönyt rajzolni, sem szuperhős-jelmezt, rövid töprengés után egy már-már Gary Larsont idéző jelenet mellett döntöttem, egy felakasztott öltöny ügyében nyomozó ballonkabáttal, de végül leegyszerűsítettem az egészet, és maradt csak a hülye, szakállas vicc:


3. VESSEL
A 'vessel' szó 'hajó' értelmezéséből indultam ki, ezért egy űrhajót rajzoltam, de mivel a 'vessel' úgy hangzik, mint a 'vessz el', egy labirintus-jellegű gabonakört is tettem a képre; ami, bár önmagában nem egyértelmű, dizájn-szempontból nem néz ki rosszul:


4. KNOT
Az első gondolatom a gordiuszi csomó volt, de elvetettem, mert úgy gondoltam, klisés; utána majdnem megtörtem a saját szabályomat, és már-már hajlottam egy rózsaszín rakétához kötözött Wonder Woman fanart felé, de aztán észrevettem, hogy zsebkendőre kötött csomót még senki nem rajzolt (talán már nem is tudják, hogy volt ilyen is), ami pedig egy korábban elvetett ötletem volt:


5. RAVEN
Mivel azt hittem, a 'Ravin' Raven' szójáték túl nyilvánvaló lesz, ezért kombináltam a kötelező Poe-idézettel, csak hogy csavarjak rajta egyet:


6. SPIRIT
Elég sokat szenvedtem ezzel a szóval, itt csúsztam el először, végül kínomban ennél az újabb hülye szójátéknál maradtam (kb. 'a lélekemelő szellem-mazsolád'), viszont cserébe látványosra vettem a feliratot:


7. FAN
Itt se volt konkrét ötletem elsőre, de a női rajongó mellét jobb híján három kereszttel dedikáló analfabéta celeb gondolata idétlen kuncogásra késztetett, szóval annál maradtam:


8. WATCH
Ez csak egy egyszerűbb darab lett, eredetileg szemből bámult volna egy arc a nézőre, de utóbb rajzilag izgalmasabbnak tűnt, ha a válla mögött néz vissza amolyan "mit bámulsz?" arckifejezéssel, mint akit kukkoláson kaptak, vagy valami:


9. PRESSURE
Az első ötletem a 'nyomás' szó kapcsán ismét egy szójáték volt (Press Sure), de hülyeségnek éreztem, úgyhogy helyette egy másik hülyeséget választottam:


10. PICK
Ismét egy szójáték, viszonylag sokáig 'csákány-választás'-ban gondolkoztam, de a klisék elkerülése végett lett inkább 'nose-picking' ('orrpiszkálás', vagy jelen esetben szó szerint 'orr-szedés'), eredetileg egy zombi vette volna fel az orrát, de az utolsó pillanatban némileg módosítottam a terven. Oh, és presze mindenképp' drámai rövidülést akartam, ami végül olyan lett, amilyen. Sebaj:



Legközelebb jönnek a képek 11től 20ig, ott is lesznek hasonló csodák, nem mellesleg ott csúsztam el végképp', de a következő napokban beérem magam, hogy elsején felkerülhessen 21től 31ig is.

2021. szeptember 30.

Na, erre én is kíváncsi leszek.

Szóvalhogy hagytam magam meggyőzni, így idén én is kiveszem a részem az INKTOBERből. Remélhetőleg ez majd javít némileg az elkényelmesedett munkatempómon, legalábbis ez lenne a cél.

Ha pedig ez nem lenne elég, még arra is rá tudtak venni, hogy ebből az apropóból készítsek egy Instagram-profilt is; úgyhogy az lesz a menet, hogy a következő hónapban minden nap követem a hivatalos "szókészlet"-et, a képek pedig majd odaát debütálnak; de utólag a blogra is felkerülnek, talán napi szinten, talán majd csak ömlesztve, ezt majd még meglátjuk.

Szóval készüljetek, holnap kezdjük!

2021. augusztus 31.

Csak szépen, lassúdadon.

Mint azt ígértem, végül csak elkezdtem tényleg kidolgozni -így fél év után- az eredetileg March MODOK Madness-re készített epikus óriás-MODOK képem kibővített, "deluxe" változatát.
Persze még alig tartok valahol, de legalább a legunalmasabb részen, MODOK robot-végtagjainak szelvényezésén túljutottam, az Empire State Building teteje részletesebb lett, illetve kiszélesítettem a vásznat, hogy elférjen rajta a Chrysler Building is. Szóval most már tudok koncentrálni az Avengers maradék tagjaira.
Captain America már ott is van, még helyet kap a képen Vision, Scarlet Witch, Hawkeye és Thor.

Szóval eddig valahogy így állunk:


Aztán ha ez meglesz -ismervén az általam diktált tempót, olyan.... ~októberre(?)-, végre tényleg ideje lesz visszatérni a Sinister Six-hez is (amiről ugyan tavaly szeptember óta nem adtam helyzetjelentést, valójában februárban is még volt vele foglalkozva, úgyhogy a legutóbb látott formájánál még így is lényegesen jobban áll).

Mondjuk legyen ez a terv ..őszre?

2021. július 5.

Kitérő 2, II.:

Több mint egy hónapot még ráhúzva az eredeti határidőmre, végül csak sikerült befejeznem az eredetileg GB barátom tiszteletére készített Rain-portré rendes Mortal Kombat összecsapássá átalakított, kibővített verzióját. Már ideje volt, már csak azért is, mert időközben cserébe én is választhattam egy karaktert, akit ő dolgozott fel saját stílusában (lám).

Tehát: Rain VS Kintaro



Azért csak megérte kivárni, na.

2021. június 30.

Hamarost'.

Tulajdonképpen pillanatokon belül (értsd: még kérek pár napot /értsd: már ezt a bejegyzést is visszadatáltam pár nappal/) elkészülök a múltkori Rain-képem Rain VS Kintarová bővített verziójával, lényegében még a háttér-elemekkel kell foglalkoznom, és meglesz.
Utána most már tényleg jöhet, így, 3-4 hónap késéssel a Kong-MODOK deluxe változata is, aztán illenék visszatérnem a Sinister Six képemhez is.

Mondjuk legyen ez a terv ..nyárra?

2021. május 31.

Kitérő 2:

Akárcsak tavaly, ezúttal is olyan váratlanul ért GB barátom születésnapja, hogy a legutóbbi alkalom nyomán utólag ismét felajánlottam neki, válasszon egy akármilyen karaktert, mihamarább készítek róla egy képet.
Na most, ez  nálam mindig merész ígéret, de eléggé elhatározott voltam, hogy május végéig megleszek. Ráadásul sikerült ráéreznem (tavaly nem jött be), hogy Mortal Kombat karakter lesz a kiválasztott, mégpedig a lila nindzsa, Rain.

De mivel már egy ideje szeretek mozgalmasabb képeket készíteni, hamar eldöntöttem, hogy Rain mellett szerepel majd Kintaro is.
Ezek után kell-e vajon mondanom, hogy május végére nem lettem meg az egésszel?
Na de, hogy tulajdonképpen mégis tartsam a tervet, csináltam egy Rain szólóverziót, ami kicsit talán sántít, érezhetően hiányzik mellőle még valami, de azért egynek jó:



(Az óriás-MODOKkal ellentétben ennek tényleg elkészül majd a napokban a bővített verziója is, már csak azért is, mert annak már nekiláttam.)