A megállóban ülök, várom a villamost.
Eltűnődve nézem, amint egy csapat galamb a síneken egy nagyobb falatért viaskodik egymással. Illetve nem is viaskodnak, a látszólagos káosz ellenére szép rendben csipkedik, mindenkinek jut belőle egy kevés.
Ahogy figyelem őket, lassan egyre többen lesznek, ösztönösen megérzik már messziről, hogy valami történés van - gyönyörű ívben száll le a tömeg közepén egy-egy újabb példány.
Amikor a túlsó peronra befut egy szerelvény, némelyik ijedten tipeg-szalad-ugrik-röpül odébb, ám a tökösebbje meg se rezdül, tépi tovább azt a valamit, ami vagy sajtburger, vagy kiflicsücsök, nem tudom megállapítani.
Minden figyelmemet erre a jelenetre összpontosítom, olyannyira, hogy kezd megfájdulni a szemem. Alig pislantok egyet, máris azt látom, hogy -látszólag a Semmiből- megjelent a galambok között egy öregasszony. -Hessessessess! - hessegeti kicsit arrébb a csapatot, majd lehajol, fölemeli az immár felismerhető kiflicsücsköt, és felhajítja a járdára. -Az előbb is majdnem elütötte őket - magyarázza egy döbbent arcú várakozónak, majd odébbáll.
Később furcsamód, hiába keresem tekintetemmel, nem találom sehol az öregasszonyt.
Lehetséges, hogy ez volt az egyetlen szerepe; hogy odébbhajítson egy száraz pékterméket?
Oh, nem is, ott megy!
2014. június 14.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
