SZELES SZÁRNYALÓ KAKASOK
- ezt a nevet választották kollégáim a munkahelyi főzőversenyre csilisbabot készítő csapatuknak.
GT kollégánk eredetileg a Szélkakasok nevet javasolta, de hogy az végül miért nem volt a többieknek szimpatikus, nem tudom, talán úgy nem jött át a fingós poén (a bab miatt, ugye), mindenesetre nem ez volt az egyetlen javaslata.
Ugyanis az a nagyszerű ötlete támadt, hogy milyen menő lenne, ha a csapatnak lenne logója is.
Majd, ahogy a későbbiekben legszívesebben emlegettem, "azzal a lendülettel belökött a busz alá", mondván, én majd biztos szívesen tervezek valamit.
Végül nyilván belementem, ne mondják, hogy nem veszem ki a részem a közös programokból, meg így kicsit belekóstolhattam az igazi grafikus-létbe is.
Nyomban el is kezdtem vázlatolni, egyelőre csak a név alapján, vagyis kakas, ami fingik.
Két irányban tapogatóztam, oldal- és szembőlnézetes ábrázolással. Végül az egyik kevésbé steril/letisztult, nem tipikusan logo-jellegű szembőlnézetes vázlat lett kiválasztva alapnak.
Azalapján készítettem másnapra pár variációt CorelDrawban, közben pedig elkövettem azt a hibát, hogy egy félmondat hatására poénból összeraktam egy szalagos címer-variáns vázlatát is.
Ezekután nyilván a címer-verzió kellett.
Megegyeztünk néhány módosításban, kevésbé széttárt szárnyak, mutatósabb lábak, és rendesen kidolgozott szalag, hogy jobban működjön címerformában az egész, majd másnapra elkészültek a módosított variánsok.
Ekkor jött a kérés/javaslat, hogy legyen a kakas kopasz nyakú, meg inkább olyan kis nyomorult, szerencsétlen hatású, és a szárnyai is legyenek hátranyújtva, mintha épp "kilőne" a fingtól.
Miért is ne, bár így a címer-jellegről le kellett mondanunk.
/egy pillanatra az is felmerült, hogy a címerpajzs helyett kalászkoszorú keretezi majd az egészet, de talán az túl szocialista lett volna, meg nem is tudtam jól megszerkeszteni/
De valami még hibádzott, másnap meg is tudtam, mi. Egy új elem a mixben, bogrács fakanállal.
A hagyományos értelemben vett logóktól ekkor már egyre messzebb jártunk, de ez még belefért.
/a kalászkoszorú helyett javasolt kukorica már túlkomplikálta volna a dolgot, így azt sikeresen megvétóztam/
Ezután már csak apróbb finomítások voltak hátra, mint a bogrács alatti lángok, és persze a szalag véglegesítése.
Végül akárcsak a Föld, hat nap alatt ez is elkészült.
Nem logo, vagy címer, annál valami sokkal több.
Egy szimbólum?
Neem, dehogy.
Csak egy fingó kakas.
Utóirat: A csilisbab végül nem került a díjazottak közé, de azért volt némi sikere.
/22.11.07 (másnap): végül mégis előkerültek., úgyhogy utólag feltöltöttem az első vázlatok fotóit is. -Dé./
2022. november 6.
A fingó kakas nyomában.
Kis dolgocskák, amik a fentiekre utalnak:
miegyéb,
Randalírozás a Grafika Digitális Médiumában
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése