2021. február 28.

March M.O.D.O.K. Madness '21. - I.

Olyan hamar elérkezett az idei március, és vele együtt az újabb March MODOK Madness (a fan-favorit groteszk Marvel-karakter előtt való összművészeti tisztelgés ideje), hogy szinte még én is meglepődtem, pedig már jóideje tervezek több képet is erre az apropóra.

Ez az első, avagy nulladik, ha úgy tetszik:
ez az ötlet is még tavalyról maradt, szinte rögtön március után jutott eszembe, így várnia kellett egy évet, ami arra pont elég volt, hogy már ne legyen annyira releváns, de azért még szerintem mindenki emlékszik erre a mémre:



/És, csak hogy biztos legyen: Ez nyilván csak vicc, nincs semmi bajom az Inktoberrel, csak abból nem szoktam kivenni a részem./


Bónuszként pedig itt vannak az eredeti, vágatlan MODOK-rajzok is:



Hamarosan jelentkezem a többivel!
(még legalább kettő, de talán három tervemet szeretném megvalósítani hónap végéig*)

*igen, ez azt jelenti, hogy a Sinister Six képet megint félreteszem, de esküszöm, hogy egyszer megleszek vele!

2021. január 29.

Évfordulós Ígéretek 2021.

 Notehát.
Tizenharmadik (13.(!)) évét töltötte be a blog, és ezidő alatt fokozatosan csökkent a normális bejegyzések száma, de remélhetőleg idén ezen sikerül majd változtatni. Mármint, tervből van rengeteg, csak meg is kéne őket valósítani.
Úgyhogy itt az idő egy Újabb Csokornyi Évfordulós Ígéretre.

Elsősorban, nyilván, be kell fejeznem a szokásosnál is régebb óta húzódó Sinister Six-képemet; közben dolgoznom kell a NAGYLÁB és pár további képregény-terv véglegesítésén (legalább három, de talán négy sztori már várakozik), és más, ötletszinten meglévő képregény-tervek kidolgozásán; és persze lesz idén is March MODOK Madness, ugye, arra is készülök; valamint kelleni fognak #TeamKONG és #TeamGODZILLA pólódizájnok is, hiába kétséges, hogy eljutunk idén a moziba.
Plusz ott vannak azok a szokásos tervek, amiket minden évben beígérek - ha minden jól alakul, azokra is végre sor kerülhet.
Ha pedig még lenne működő szkennerünk is, az efféle üresjáratokat az Über-Nosztalgiaest sorozat hátralévő darabjaival tölthetném ki, de az még ráér.

Lássuk, mit is sikerül majd megvalósítani ezekből. Egyelőre elég elhivatott vagyok.

2020. december 31.

Na, majd talán jövőre.

Visszanézve az elmúlt évre, azt kell mondjam, a januárban tett Évfordulós Ígéretek nem igazán valósultak meg. De persze, ami késik, nem múlik, ugye.
Mindenekelőtt be kéne már fejeznem a Sinister Six-képet, aztán valószínűleg a számos képregény-terv kerül terítékre, márciusban nyilván egy kis March MODOK Madness-kitérővel, utána meg majd meglátjuk, bár valószínűleg addigra véget is ér az év.

Legyen ez a terv.

De azért januárban még csokorba szedek pár konkrétabb tervet, csak hogy meglegyen majd a blog-születésnapi bejegyzés is.

2020. november 30.

Bár nem úgy tűnik, de azért mégis folyamatosan mozgásban vannak a dolgok. De tényleg.

Szóval nem biztos, hogy tényleg meglesz a következő hónapban, de a Sinister Six képpel mostanában azért minden nap haladok egy kicsit - a hangsúly a "kicsit" szón van; persze minden relatív, hiszen nekem sem szakadt a nyakamba hirtelen rengeteg kényszer-szabadidő, de ha így lenne, valószínűleg akkor se haladnék sokkal gyorsabban.

Jó hír viszont, hogy a hónapokkal ezelőtt említett NAGYLÁB-képregényem terveivel sikerült nemrégiben újra haladnom (még nyáron akadtam el úgy nyolc oldal nagyvonalakban való felvázolása után (lényegében ezt a nyolc oldalt sikerül most összekötnöm a fináléval)) - úgyhogy elvileg már tényleg csak az utolsó ráncbaszedés hiányzik, és nekiállhatok élesben elkészíteni a sztorit.

Plusz lett egy újabb klisé-kiforgatós sci-fi ötletem a TuFa-sorozatba; és mivel lassan itt az év vége, muszáj elkészítenem az első használható történetvázlatot egy, korábban már szintén belebegtetett, GT kollégánkkal közös történethez is - persze az még utána bőven módosulhat, csak abban maradtunk, hogy még idén lesz némi rálátásunk a dologra, hogy működik-e.


Vagyis ha idén már nem is, azért jövőre csak lesz itt tartalom.
Annyi, mint ezévben volt, biztosan, de az a terv, hogy több is.

2020. október 30.

Féláltudományos magyarázat:

 Az eseményhorizont felé közeledvén az idő lelassulni látszik, és én is szeretek hébe-hóba erre hivatkozni, például amikor szégyentelenül lassan haladok egy-egy képpel - ámbátor a Sinister Six-képem esetében az elmúlt hónapban közel sem haladtam annyit, mint amennyit egy ilyen magyarázat sejtetne.
A probléma oka a részletekkel való babramunkában keresendő, ami a grandiózus tervhez képest unalmas, monoton; és bár haladhatnék úgy is, hogy először a lényegi részeket dolgozom ki, az aprólékot meg a végére hagyom, valamilyen okból mégis ragaszkodom ahhoz, hogy sorban haladva vergődjek át a karaktereken - aminek többek közt az az eredménye, hogy még mindig alig tartok valahol.
De szerintem a következő két hónapban már megleszek.

Mindent a maga idejében.
Lassan, de biztosan.
Még idén.

Valahogy így.
-Dé'.

2020. szeptember 30.

Akkor mindenki együtt: "Lassan, de biztosan.."

 ..Haladok azért a Sinister Six képemmel, csak a digitális randalírozás és az ezzel járó előnyök (mint a hibák egyszerűbb és azonnali kijavítására való lehetőség) eredményeképp' növesztettem némi maximalizmust, és -amint az talán feltűnhetett egy ideje- legtöbbször rálicitálok magamra egy-egy komplexebb, mozgalmasabb képpel.

Szóval még mindig alig tartok vele valahol, de ígérem, hogy a végeredmény elég látványos lesz.. majd valamikor, addig itt egy újabb mutatvány-kép a jelenlegi állapotokról:


Megjegyzendő, hogy bőven lesz itt még változás, például a jelmez hálómintája sokkal jobb lesz (tulajdonképpen a vázlatos verziót láthatni a képen), viszont nézzétek milyen jó lett Mysterio búráján a tükröződés, és belül a zöldes köd!

2020. augusztus 31.

Na melyik a blog négyszázadik bejegyzése?

Ez itt a blog négyszázadik (400.) bejegyzése (már ha mindent beleszámítunk, persze). Nem annyira meglepő, de végül nem sikerült semmi grandiózussal előrukkolnom az alkalomra.

Viszont legalább feltöltök egy részletet mutatóba a sokat emlegetett, lassúdadon készülődő Sinister Six képemről. Egyelőre nem túl sokat, lényegében csak egy félkész Pókembert tudok felmutatni, de azt legalább nagyon (és még ezen is igazítok majd menet közben itt-ott).


Bámulatos.
Csodálatos.
Remélhetőleg majd az ötszázadik bejegyzést azért sikerül úgy időzíteni, hogy ennél valamivel látványosabb legyen. Persze az még odébb van.