-Mondhatnók, ha nem említeném meg, hogy az alábbi rajz poénja minimum közös kollaboráció eredménye, tehát a szerzői jogok -már ha lennének ilyenek- fele a nővéremet (R) illetné.
A Golland Taylor név eredetéről: Annakidején, néha még napjainkban is, azon emberek/személyek, akik pont, hogy nem tartoznak a rokonaim körébe, úgy hívtak engem, hogy Gollam. De ezt már többen (összesen két ember) írta, illetve mondta tévesen Gollandként. Innét a név első tagja. A Taylor pedig egy verőfényes, "szép nyári napon" zuhant be elmém kráterébe, hogy ott aztán nyomot hagyjon. Mégpediglen úgy, hogy épp békésen lapozgattam nővérem The Rolling Stones-os újságát, mikoris azt véltem benne felfedezni legott, legakkor, hogy az egykori gitáros, Mick Taylor arcképe mellett egy apró RD felirat lelhető fel. Ez az RD történetesen épp a valódi nevem monogramja, ígyhát örömmel választottam a Taylort, mint művésznevem második, és utolsó tagját. De egyébiránt a Golland Taylor név még azért is "tök trendi", mert ha leírjuk visszafelé, akkor a monogram, amit ily' módon nyerünk-kapunk, bizony éppenséggel RD, ami pedig, mint írtam feljebb, a valódi monogramom. Hát nem Remeek?
Kárikittyom Kittyedráré Kittyekutty-Gondosan válogatott oldalak linkjei.
1 megjegyzés:
elképesztő. az a nő az oldalán, zsenialle zsenilin fantasztikuss!
Megjegyzés küldése