Tehátakkor.
Némi
kihagyás után, ami alatt lehetetlen módon megváltozott és majdnem
kezelhetetlenné vált a blogolda felülete, visszatérni igyekszem a
2005/2006os
8A: Osztálytalálkozó második részletével, ami ha sikerül elérnem, alant lesz látható/olvasható/miegyébhető.
(Sikerült elérnem pár óra alatt)
Vagyis:
Über-Nosztalgiaest IV. - 8A: Osztálytalálkozó
2. rész
Persze ezúttal is feltűnik pár újabb arc, olyanok, mint
Tibibá, a régi matektanárunk, aki a sztoriban már legalább száz éves kéne, hogy legyen; aztán
Imrik, akit már a
Kulacsból ismerhetünk;
Csabi, aki gyakorta kamerázott hetedik-nyolcadikban, és mindenféle "osztályvideókat" készített, ezért itt is ezt teszi;
Juni (rá is emlékezhetünk a Kulacsból) beleköt Tücsibe.
Később elkezd bonyolódni a történet, mikor Tibibá szívrohamot kap, és a karbantartók,
"Bácsi" és "Büdibá" fiai (akik abszolút ugyanúgy néznek ki, mint elődeik) eltemetik, mialatt megjelenik
Majer, az osztályfőnökünk (ebben az alternatív jövőben tolószékben) és
Povi, mint Albert Einsteinre hajazó fizikatanár (szintén több helyen szerepelt már).
Folyt. Köv. az
Über-Nosztalgiaest IV. - 8A: Osztálytalálkozó, 3. részben, ahol tovább bonyolódik minden, és még kicsit
wibbly-wobblyzunk is (persze azt se logikusan).