Ugyancsak a KFCben ültünk, ám ezúttal már velünk volt egy McDonaldsos pakk is, aminek papírzacskójára elkövettem ezt a kis csudát.
(Volt rajta egy utolsó pillanatban odavetett chestburster is, de azt utólag leradíroztam)
A Golland Taylor név eredetéről: Annakidején, néha még napjainkban is, azon emberek/személyek, akik pont, hogy nem tartoznak a rokonaim körébe, úgy hívtak engem, hogy Gollam. De ezt már többen (összesen két ember) írta, illetve mondta tévesen Gollandként. Innét a név első tagja. A Taylor pedig egy verőfényes, "szép nyári napon" zuhant be elmém kráterébe, hogy ott aztán nyomot hagyjon. Mégpediglen úgy, hogy épp békésen lapozgattam nővérem The Rolling Stones-os újságát, mikoris azt véltem benne felfedezni legott, legakkor, hogy az egykori gitáros, Mick Taylor arcképe mellett egy apró RD felirat lelhető fel. Ez az RD történetesen épp a valódi nevem monogramja, ígyhát örömmel választottam a Taylort, mint művésznevem második, és utolsó tagját. De egyébiránt a Golland Taylor név még azért is "tök trendi", mert ha leírjuk visszafelé, akkor a monogram, amit ily' módon nyerünk-kapunk, bizony éppenséggel RD, ami pedig, mint írtam feljebb, a valódi monogramom. Hát nem Remeek?
Kárikittyom Kittyedráré Kittyekutty-Gondosan válogatott oldalak linkjei.