Kun, a Führer
Ennek a sztorinak az elkészítésében Gombos rengeteget segített (de még mindig tagadja, hogy náci hajlamai lennének), például az utolsó mondat egy az egyben tőle származik.
És tudom, hogy van pár érdekesebb dolog (Hogy kerül Mohamed neve az utolsó kockába, mikor nem volt túl sok köze a zsidókhoz, és ilyesmik), de azokon nem kell leragadni.
Vélhetőleg lesz folytatás, de ez nem biztos.
És elkészült a Pingvin-Man utolsó része, már csak át kell írni olvasható verzióba, és majd egyszerre teszem fel őket. Na majd ez lesz.
2008. február 27.
Hogyan vesztette el Gombos a parókáját?, avagy Kun-kalandok II.
Ennek a képregénynek az egyik alapelemét Gombos (Pető) adta, ez az alapelem pedig az "év nácija" volt. De amúgy nincsenek náci hajlamai. Csak egy kevés.
És bármenyire igyekeztem, a jobb alsó sarok mindig halvány/homályos lett. Na nem baj.
És bármenyire igyekeztem, a jobb alsó sarok mindig halvány/homályos lett. Na nem baj.
Kis dolgocskák, amik a fentiekre utalnak:
Kun
2008. február 21.
És itt van! A haverok által már annyira várt Kun-kalandok első része!-KUN A ZSINAGÓGÁBAN
Ezt a történetet alapvetően a Budai Fürészes Gyilkos ihlette. Ezért lett ilyen aberrált.
Egy ideig még ilyen primitív formában hagyom fent, de majd valamikor lenyesem a szélekről, ami nem kell.
Egy ideig még ilyen primitív formában hagyom fent, de majd valamikor lenyesem a szélekről, ami nem kell.
Kis dolgocskák, amik a fentiekre utalnak:
Kun
2008. február 20.
a maradék. (Na, a nomádok miatt 4.)
Kis dolgocskák, amik a fentiekre utalnak:
"olvasható" Pingvin-Man
2008. február 15.
2008. február 14.
Na, a nomádok miatt
Nesztek.
Pingvin-Man nyomtatott betükkel, hogy ne nyafogjatok.
Sorszámozva a kockák, hogy abból se legyen nyafogás.
Majd mindjárt felteszem így a Faházis részt, akinek a nevét direkt odaírtam a képhez, hogy ne nézzétek Szabónak, ti gyokorok.
Talán majd egyszer kiszínezem, hogy jól látható legyen minden.
És akkor abból se lesz nyafogás.
Pingvin-Man nyomtatott betükkel, hogy ne nyafogjatok.
Sorszámozva a kockák, hogy abból se legyen nyafogás.
Majd mindjárt felteszem így a Faházis részt, akinek a nevét direkt odaírtam a képhez, hogy ne nézzétek Szabónak, ti gyokorok.
Talán majd egyszer kiszínezem, hogy jól látható legyen minden.
És akkor abból se lesz nyafogás.
Kis dolgocskák, amik a fentiekre utalnak:
"olvasható" Pingvin-Man
2008. február 12.
Hát, mégse vasárnap (az tegnap volt) kerülődött fel....
....mégpedig azért nem, mert hajat mostam. Ami pedig nagy szó.
Na mindegy. Pingvin-Man, harmadik és negyedik rész. Méghozzá azért így együtt, mert mindkettő túl rövid lett (mondjuk így meg hosszú).
Itt újabb két szereplő kerül elő, igaz az egyikük csak öt kockában látható. hihhhhetetlen, de ők is haverokról lettek mintázva (méghozzá Botondról és Petőről)
Na mindegy. Pingvin-Man, harmadik és negyedik rész. Méghozzá azért így együtt, mert mindkettő túl rövid lett (mondjuk így meg hosszú).
Itt újabb két szereplő kerül elő, igaz az egyikük csak öt kockában látható. hihhhhetetlen, de ők is haverokról lettek mintázva (méghozzá Botondról és Petőről)
Kis dolgocskák, amik a fentiekre utalnak:
pingvin-man
2008. február 9.
Pingvin-Man, második rész
Na, feltettem a Pingvin-Man második részét. Talán vasárnap jöhet a harmadik is.
Ebben a részben két szereplő is felbukkan, hogy megbosszulódjon, meglepő módon mindkettő haverfélékről lett mintázva, vagy legalábbis az egyikük.
(Az első jómagamról, a másik pedig Kunról.)
A harmadik oldalon a harmadik kockában van egy Rock Lee-effekt.
Ebben a részben két szereplő is felbukkan, hogy megbosszulódjon, meglepő módon mindkettő haverfélékről lett mintázva, vagy legalábbis az egyikük.
(Az első jómagamról, a másik pedig Kunról.)
A harmadik oldalon a harmadik kockában van egy Rock Lee-effekt.
Kis dolgocskák, amik a fentiekre utalnak:
pingvin-man
2008. február 8.
Itt vagyon a Pingvin-Man első része.
Na, hát itt volna a Pingvin-Man első része.
Az itt feltűnő embörkét szintén egy haveromról (Faházi) mintáztam, csakúgy, mint a főhőst, meg az összes többi szereplőt majd a későbbikben.
Magát a sztorit pedig előremegfontolt szánt szándékkal ilyen túllátványizálva csináltam.
Ez a rész egyébiránt eredetileg négyoldalas volt, csak nem tetszett a középső két oldal, ezért fogtam és azok alapján megteremtettem a középső, immár egy oldalnyi részletet.
Kis dolgocskák, amik a fentiekre utalnak:
pingvin-man
2008. február 6.
PINGVIN-MAN
Megtudtam, hogyan is működik a szkenner-nyomtató-fénymásoló alkalmatosság, így betudtam szkennelni az egyik képregényem elejét.
Pingvin-Mant egyébként egy haveromról (Szabó) mintáztam.
Kis dolgocskák, amik a fentiekre utalnak:
pingvin-man
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)